Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2011. Július 09. 14:25, szombat | Belföld
Forrás: HírTV

Továbbra sincs vége

Továbbra sincs vége

Több ház is életveszélyes állapotba kerülhet a Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörsön.

 

A Cuhai-Bakony-ér kiöntése miatt az ezer lelkes település kétszer úszott el, 78 házban keletkeztek kisebb-nagyobb károk. Az áradás mértékére jellemző, hogy 14 hónappal az árvíz után is több pincében áll a sár, a helyreállítás pedig tetemes összegekbe kerül majd.

Farkasdi Sándor helyi lakos kézfeje eltűnik a repedésekben, amelyek a talajvíz visszahúzódásával keletkeztek az öreg mezőörsi házon. Jó alapokon áll az épület, talán ezért nem dőltek még össze a falak, és a tulajdonos nem is szeretné megvárni, amíg otthona életveszélyessé válik.

A község polgármesterének pincéjéből a tavaly júniusi áradás óta sem tűnt még el a víz. Szivattyúztatni nem merték, mert akkor talán már a ház is megrogyott volna, ahogy még sok másik a faluban. „78 házat érintett a tavaly májusi és júniusi árvíz a faluban. Ebből olyan 30-35 százaléka, akiknél most keletkeznek a súlyos problémák. Süllyednek a padozatok, a falak. Ők most élik meg az árvíz utolsó rúgásait” – nyilatkozta Farkasdi Károly, Mezőörs független polgármestere.

A Cuhai-Bakony-ér közvetlenül a telkek alatt fut végig. Közel 50 éve volt itt utoljára mederkotrás.

A házakban keletkezett sérülések miatt a mezőörsiek ismét a biztosítókhoz fordulnak, ám ahhoz, hogy kártérítést kapjanak, bizonyítaniuk kell, hogy a repedések valóban az árvíz következtében keletkeztek, mert a belvízkárok után a társaságok nem fizetnek. (da)

hírTV

Címkék: árvíz

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.

2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld

Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását

Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével

Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.