Hírek
2016. Október 02. 08:27, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Tudósokból nincsen hiány a Móra Ferenc Gimnáziumban
Szeptember 30-án a Móra Ferenc Gimnázium is bekapcsolódott az országos szintű Kutatók éjszakája programsorozatba
melyben a felsőoktatási intézmények, iskolák, kutatóhelyek, múzeumok kínáltak programokat a kutatói pálya és a természettudományok népszerűsítésére.
A délután folyamán a gimnázium fizika-kémia-matematika szakos pedagógusai és a Természettudományos Laboratórium munkatársai a "Kutatók Éjszakája a Móra Gimiben" című program keretei között várták az érdeklődőket.
A fizikától a hajam is égnek áll programsorozaton kísérleteket végeztek a fizika tagozatos diákok tanárnőik segítségével. Óriási sikere volt a száraz jégnek, aminek beszerzése igaz nem volt egyszerű feladat, de ennek segítségével különböző kísérleteket hajtottak végre a délután folyamán pl. a hőtágulás, a hűlés, a száraz szén-dioxid szublimációjának szemléltetésére.
Ezen kívül a „Bezzeg az én időmben” szlogennel a Tudósok Klubja foglalkozáson a tanulók 1 órán át híres tudósok bőrébe bújva meséltek életük fontos momentumairól és kísérleteikről. Így például jelen volt Rosalind Franklin a DNS Fekete Asszonya, aki felfedezte ugyan a DNS röntgenkrisztallográfiás képét, de miután a kollégája Wilkins rögtön átvitte az információkat Watsonnak és Cricknek, így később ők hárman kapták a Nobel-díjat. De szerepelt Madame Curie kémia fizikus, aki egyedülálló abban, hogy nőként két Nobel-díjat is kapott. Az ő nevéhez a radioaktivitás felfedezése fűződik.
Másik fontos állomása volt a programsorozatnak a „Robot-olok”, ahol a legorobotok programozásáról tudhattak meg érdekes információkat az érdeklődők, de a vállalkozó kedvűek próbára is tehették ügyességüket a technikai eszközök programozásával.
A természettudományos labor ajtaja szintén egész délután nyitva állt a látogatók előtt, ahol egyszerű fizikai és kémiai kísérleteket végezhettek, mintegy tudományos sétát téve a gimnáziumban 2-3 éve működő laborkomplexumban – tudtuk meg Hajagos-Tóth Veronika biológia-kémia szakos tanárnőtől.
A nyitott nap lehetőséget adott arra, hogy mind a szülők, mind pedig a gyerekek megismerkedhessenek a Móra Ferenc Gimnáziummal. Városunkban egyedül a gimnázium kapcsolódott be az országos programsorozatba.
Az izgalmas kísérletek és látnivalók által nem kizárólag a továbbtanulók csábítását tűzte ki célul az iskola, hanem szeretett volna egy olyan programot adni a városlakóknak, ami eltér a hagyományos, megszokott szórakozási lehetőségektől.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.












