s jelentős részüknek semmi köze sem volt a kereszténységhez, sokkal inkább a természethithez és a babonákhoz. Nézzük, melyek a legfontosabb tudnivalók erről az időszakról.

Szűken véve a karácsony ünnepéhez három nap tartozik, december 24-e, 25-e és 26-a. Ugyan december 24. Ádám és Éva napja, s az ősatya és ősanya emlékezete ilyenkor akár több figyelmet is kaphatna, de a szenteste, Jézus születése a keresztény kultúrkörben a legnépszerűbb vallásos és egyben családi ünnep, amely minden mást elhomályosít. A téli napforduló (ami a középkori évkezdet volt), illetve a Jézus életével kapcsolatos hiedelmek és szokások együttesen találhatók meg a december 24-hez kötődő néphagyományban - írja Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.

A karácsonyi asztal ezek között kiemelten fontos szerepet játszik. A rá, alá vagy a közelébe helyezett tárgyaknak, eszközöknek ugyanis különös jelentőséget tulajdonított a néphagyomány. Az ünnepi abroszt később vetőabrosznak vagy sütőabrosznak használták, hogy a termés bő legyen, s a kenyér megkeljen. Az asztalra és alá helyezett magvak a következő év jó termését, a bőséget szavatolták A szénát és a szalmát karácsony után az állatok alá tették, vagy megetették velük, hogy szaporák, egészségesek legyenek, a jobb termés reményében a gyümölcsfákra is felkötözték. A gazdasági és házi eszközöket (ekevas, járom, lószerszám stb.) azért helyezték a karácsonyi asztal alá, vagy a közelébe, hogy azokkal is szerencséjük legyen.

Miért van balta az asztal alatt?

Szacsvay Éva néprajzkutató beszámolója szerint pedig az asztal alá szalmát szórtak, hogy azon aludjanak az aprószentek, vagy a kis Jézuska, más helyen a hazajáró lelkek. Azt a fémbaltát és vasláncot is az asztal alá helyezték, amely év közben az ereszhez téve megvédett villámlástól, vihartól, tűztől. Az asztalon elhelyezett szakajtóba egy marékkal minden terményből tettek, gabonafélét, szemes terményt, hagymát, gyümölcsöket, hogy a következő évben is bő termés legyen.

A karácsonyi asztalra helyezett ételekre - szentelt ostya, mézbe mártott fokhagyma, dió, alma stb. - azért volt szükség a néphit szerint, hogy a család egészséges maradjon. Minden ételnek meg volt a maga jelentősége. A méztől édesek, a borstól erősek, a fokhagymától egészségesek lesznek, a szentelt ostya pedig a lelki megtisztulást segíti. Úgy hitték, hogy ha karácsonykor babot, borsót, tököt, mákos tésztát, újabban halat esznek, akkor a következő évben sok pénzük lesz. A középkori vallási jelentések szerint a süteményekben a mák, a dió és a méz gondoskodtak a szentek jelenlétéről, egyben pedig távol tartották a gonosz lelkeket. Főként palóc vidékeken a családfő egy almát annyifelé vágott, ahány családtag volt, mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család. A karácsonyi asztal fölé termőágat helyeztek, bevonták színes papírral, diót, almát, kis süteményeket függesztettek rá. A jószág egészségéről pedig úgy gondoskodtak, hogy az itatóba piros almát tettek. A gonosz kívül rekesztésére emellett a kulcslyukba fokhagymát dugtak.

Karácsony éjszakáján különös jelentősége volt a vízzel, tűzzel, zajkeltéssel kapcsolatos hiedelmeknek és szokásoknak. Karácsony éjjelén merítették az úgynevezett aranyos vizet, amelyről azt gondolták, hogy aki ebben megmosdik, az a következő esztendőben egészséges és szép lesz.

Karácsony éjjelén a gonoszelhárító zajcsapás általában a pásztorok feladata volt. Az éjféli mise alatt a pásztorok körbejárták a templomot, és a gonosz szellemeket, boszorkányokat kürtöléssel, trombitálással, ostorpattogtatással igyekeztek távol tartani.

Karácsonykor a pásztoroknak különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Sokfelé volt szokásban, hogy december 24-én a pásztorok járták a házakat vesszőkkel, melyekből a gazdasszony húzott egyet a kötényével, majd megveregette a pásztor lábát, akinek ugrálnia kellett, hogy ezáltal a rábízott állatok is egészségesek, fürgék legyenek. Ezzel a vesszővel hajtották ki azután tavasszal a jószágot először a legelőre.

Honnan jött a karácsonyfa?

Karácsonykor ma már elmaradhatatlan jelkép a karácsonyfa. A karácsonyfa Magyarországon a bécsi udvar közvetítésével az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. A karácsonyfa-állítás szokásának előzménye egyrészt a termékenységet, örök életet, fejlődést, növekedést jelképező karácsonyi életfa, termőág.

A karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátéka a betlehemezés. A betlehemezés fő kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem, amely többnyire házilag készül. A betlehemben a Szent Család látható, valamint angyalok, állatfigurák. Az elmúlt évtizedben újraéledt a betlehemezés, de már többnyire nem házról házra járó szokásként, hanem templomokban, iskolákban, esetleg színpadon mutatják be.

December 25-ét a 4. század óta Krisztus születésének napjaként ünneplik. A hagyományos magyar paraszti életben pedig a család ünnepe volt. Ez a nap munkatilalommal járt, még a szemetet sem vitték ki. Már előző nap odakészítették az állatoknak a takarmányt. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert ezzel kivitték volna a szerencsét a házból. December 26-a, azaz karácsony másnapján volt szokás a regölés, a legények és házasemberek termékenység-, bőség- és párokat összevarázsló, házról házra járó köszöntője.

A karácsonyfa-állítás és az ajándékozás szokása egyidős, ez utóbbi hozta magával a katolikusok Kisjézus tiszteletét. A Christkindl (Kisjézus) mint a gyermekek megajándékozója az osztrák karácsonyi ünnepben sajátos kultusznak örvend. Hasonlóan az ajándékozás szokását ösztönözték a gyorsan terjedő karácsonyi piacok (Christkindel-Markt) E szokűsok már a 19. század közepére kialakították a karácsony városi ünnep jellegét. A Kisjézus kultusza a gyermekek családban betöltött szerepének felértékelődésével együtt terjedt el, és ugyanennek az életszemléletnek köszönhetően alakult ki a 19. század közepétől a gyermekek megajándékozásának szokása is.

A karácsonyfákkal kapcsolatos szokásokat a Bécsben élő magyar arisztokrácia hozta haza. Brunswick Teréz 1823-ban, a Podmaniczky család 1826 táján, a Bezerédy család 1834-ben állított karácsonyfát. Osztrák hatásra a 19-20. század fordulójától a pesti Széna téren és a budai rakparton karácsonyfát árusítottak, és az üzletek megteltek áruval, a papírboltokban nyomtatott színes karácsonyi apró szentképeket árultak, ezek kerültek a karácsonyfára, cseh üvegdíszekkel, valódi almával, házi süteményekkel. A mézeskalács divatja is a városi ünnepekkel honosodott meg, ezt a süteményt akasztották a karácsonyfára vagy helyezték az almával, naranccsal együtt a fa alá.

Az 1890-es évek közepétől egy sajátos magyar karácsonyfadísz és édesség, a Gundel-cukrászat karácsonyi újdonsága: a szaloncukor indult hódító útjára. Az erdélyi háztartásokban a magyarországi szaloncukrot nem ették meg, évről évre eltették, hogy karácsonykor a fára tehessék.