Hírek
2016. Október 09. 17:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Újabb dolog derült ki az éjszakai munkáról
Nem növeli a nőknél a mellrák kialakulásának kockázatát az éjszakai munka - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb vizsgálatból.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) francia központú Nemzetközi Rákkutatási Hivatala (IARC) 2007-ben jelezte, hogy "feltehetőleg" kapcsolat van a váltott műszakban végzett munka és az emlőrák kialakulása között - írta a BBC News. Nagy-Britannia vezető szakértői azonban most 1,4 millió nő adatait elemezve arra jutottak, hogy nincs összefüggés az emlőrák és az éjszakai munka között. A Cancer Research UK brit rákkutató intézet reményei szerint az új eredményekkel sikerül megnyugtatni az érintett nőket.
Az IARC annak idején arra a megállapításra alapozta döntését, hogy a váltott műszak felbolygatja a szervezet biológiai óráját. Akkoriban korlátozott mennyiségű információ állt a kutatók rendelkezésére a mellrák kockázati tényezőiről, s a szakemberek főleg állatokon és laboratóriumi körülmények között végzett vizsgálatokra alapozták a kijelentésüket.
Az új tanulmány a Journal of the National Cancer Institute című folyóiratban jelent meg. A szakemberek brit, amerikai, kínai, svéd és holland tanulmányok adatait vizsgálták. Eredményeik szerint azoknál a nőknél, akik életük során dolgoztak éjszakai műszakban - akár 20-30 éven át - nem volt magasabb a mellrák kockázata, mint azoknál a társaiknál, akik sohasem dolgoztak az éjszakai órákban. A kutatók szerint a mellrák kialakulásának kockázata gyakorlatilag ugyanakkora volt mindkét csoportban.
A Nagy-Britanniában élő nők átlagosan 14 százaléka dolgozott már valaha éjszakai műszakban: 2 százalékuk 20, vagy annál több évig is. A szigetországban évente nagyjából 53 ezer nőnél diagnosztizálnak mellrákot és körülbelül 11 500-an halnak bele a betegségbe.
A mellrák érzékeny téma: gyakorisága folyamatosan nő, a kockázati tényezőit és a lehetséges óvintézkedéseket tekintve ugyanakkor előfordulnak ellentmondások is. Részletek!
"Eredményeink szerint azoknál a nőknél, akik éjszakai műszakban dolgoznak, beleértve azokat is, akik régóta ezt csinálják, nem magasabb a mellrák kialakulásának a kockázata. Ezt az eredményt hozta a három közelmúltbeli brit tanulmány elemzése, de akkor is erre jutottunk, amikor a vizsgálatba bevont összes, szám szerint tíz tanulmányt elemeztük" - közölte a kutatást vezető Ruth Travis, az Oxfordi Egyetem munkatársa.
A kutatók szerint a mellrák a leggyakoribb ráktípus Nagy-Britanniában, ezért kulcsfontosságú megismerni az összes kockázati tényezőjét, hogy egyértelmű egészségi tanácsokat lehessen adni a nőknek. A szakemberek aláhúzták, hogy a nők az egészséges testsúly megőrzésével, kevés alkohol fogyasztással és aktív életmóddal tudják csökkenteni az emlőrák kockázatát.
Forrás: MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.