Hírek
2017. Június 27. 15:55, kedd |
Helyi
Forrás: KEOL
Újabb kecskeméti központú olajkereskedő bűnszervezetet számoltak fel
Ismét egy étolajjal kereskedő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói.
Rövid időn belül ez a második eset, amikor az illegális étolaj-kereskedelmi piac két jelentős szereplőjét iktatta ki a NAV - írta meg a KEOL hírportál.
A NAV pénzügyi nyomozói tavaly vádemelési javaslattal fejezték be egy másik, étolajjal kereskedő bűnszervezet ügyében a nyomozást. Mostani akciójuk ugyancsak segíti az étolajszektor tisztulását.
A gyanú szerint egy kecskeméti férfi Romániából vásárolt étolajat, amit főként magyar éttermeknek, sütödéknek értékesített. Az eladási árban szereplő áfát többféle áfacsalási mechanizmus ötvözésével csalta el. Tettéhez nemcsak magyar, hanem cseh, szlovák, lengyel és román cégekből álló, fiktív számlákat kiállító hálózatot is felhasznált. A valótlan tartalmú számlákkal több, mint háromszáz millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.
A NAV pénzügyi nyomozói és informatikai munkatársai egy időpontban majdnem húsz helyszínen jelentek meg. Elfogták a bűnszervezet vezetőjét és tagjait. Az általuk okozott kár megtérülésére a bűnszervezet vezetője által használt, új építésű ingatlant, járműveket, nagy értékű motort és a gyanúsítottak lakásán talált, több millió forint készpénzt is lefoglalták. Az összehangolt akcióval sikerült megakadályozni további bűncselekmények elkövetését.
A bűnszervezet vezetőjét és négy tagját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt hallgatták ki gyanúsítottként és vették őrizetbe.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
