Hírek
2019. Január 23. 11:33, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
Ünnepséget tartottak városunkban a Magyar Kultúra Napja alkalmából
Január 22-én a Móra Ferenc Művelődési Központban ünnepi műsorral emlékeztek meg városunkban a Magyar Kultúra Napjáról.
A rendezvény nyitányaként a városi Himnuszmondó verseny dobogós helyezettjei közül Seres Réka, a Szent Benedek Iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének diákja szavalta el Kölcsey Ferenc Himnuszát.
Csányi József, városunk polgármestere ünnepi beszédében megköszönte mindazok munkáját, akik a város közművelődéséért és kulturális életének gazdagításáért fáradoznak nap mint nap.
– Eme jeles napot 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ez a nap a Himnusz születésnapja. A mai megemlékezés alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket – mondta városunk első embere.
A köszöntő gondolatokat követően Domokos László Székely nyelvlecke című előadásával szórakoztatta az ünnepségen megjelenteket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.










