Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2016. Augusztus 11. 08:57, csütörtök | Helyi
Forrás: police.hu

Üres kézzel távozott a kiskunfélegyházi telephelyről

Üres kézzel távozott a kiskunfélegyházi telephelyről

A kiskunfélegyházi rendőrök rövid időn belül beazonosították és őrizetbe vették a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. István 21 éves putnoki lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. augusztus 9-én 0 óra 30 perc és 2 óra között bejutott egy kiskunfélegyházi telephelyre, majd egy gépkocsi műszerfalából kiszakított egy kazettás magnót. Ezt követően bement a telephely egyik épületébe, ahonnan egy motorkerékpárt próbált meg eltulajdonítani. Mivel az egyik alkalmazott megzavarta őt, ezért értékek nélkül elmenekült a helyszínről.

A rendőröknek a bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként sikerült beazonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, akit még aznap délután – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgattak ki. A 21 éves putnoki férfi kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.