Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2017. November 16. 11:23, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Utcafórumon szólt a hétköznapi emberekhez Molnár Gyula, az MSZP elnöke

Utcafórumon szólt a hétköznapi emberekhez Molnár Gyula, az MSZP elnöke

Az utcafórum a legmegfelelőbb lehetőség az utca emberének megszólítására, észrevételeinek, véleményének és igényeinek meghallgatására – nyilatkozta lapunknak Horváth Tamás, az MSZP kiskunfélegyházi szervezetének elnöke.

A szocialista képviselő elmondta, hogy a Magyar Szocialista Párt programja nagyon sok pontban érinti a félegyháziakat. Így például az egészségügyben, az oktatásban, a nyugdíjasok ellátásában óriási változásoknak kell végbemenni ahhoz, hogy a hétköznapi emberek elégedettek legyenek a kormányzati vezetéssel.

- Mindez pedig csak sarkalatos váltással lehetséges – hangsúlyozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke, aki azért jött Kiskunfélegyházára, hogy megossza a szocialista párt gondolatait és jövőbeni terveit a választópolgárokkal.

- Elismerjük és elfogadjuk, hogy gödörbe léptük az elmúlt években. Látjuk a sajtóban, a rádióban és a televízióban megjelenő dilemmákat a jövőnkkel kapcsolatban. Azonban mi magunkra úgy tekintünk, mint az utolsó olyan rendszerváltó pártra, melynek komoly beágyazódottsága vagy Magyarországon. Mi erre fogunk építeni. Tulajdonképpen nem is lehet látni a politikai palettán olyan baloldali karakterű pártot, mely valóban bal oldali politikát tud képviselni.

Felelősségvállalásunk tehát kettős:

  • hogyan lehet átvinni a baloldaliságot a folyó túlpartjára és
  • miképp lehet elérni, hogy Magyarországon legyen változás 2018-ban.

A kampány tevékenységgel szeretnénk kinyitni az emberek elméjét arra vonatkozóan, hogy gondolkodjanak el rajta valóban rendben van-e minden annyira, mint azt hangoztatja jelenlegi vezetésünk. Mi azt szeretnénk elmondani, hogy van remény és van esély a változásra. A programunk fókusza a szociális kérdésekre, az egészségügyre, a nyugdíj- és oktatási rendszerre irányul, melyekben az utóbbi időben csak látszat intézkedések folytak. A számadatok szép eredményeket mutatnak, hiszen növekszik a GDP, az infláció csökken, a reálbérek is bizonyos területeken növekednek. A hétköznapi ember azonban mégsem tapasztalja meg ezt a növekedést és fejlődést – mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke a vele készített interjúban.

A párt programjának egy-egy főbb pontját az alábbiakban fogalmazta meg:
Az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása

  • Béremelés az egészségügyben (ígéretük szerint 4 év alatt megduplázzák a béreket)
  • Az oktatás területén – Kerüljön vissza az önkormányzatokhoz az alapfokú oktatás (aki kéri)
  • Ne legyen Magyarország Európa összeszerelő üzeme (Ne Kínával versenyezzünk az olcsó munkaerővel kapcsolatban). Ehhez azonban új Munka Törvénykönyv szükséges, mely tartalmazza a sztrájk jogát is!

A fentiek csak kiemelt gondolatok a párt programjából. A továbbiakról fórumok és a sajtó írásaiból, beszámolóiból mindenképpen több betekintést nyerünk az elkövetkező időben.

Az MSZP szlogene pedig változatlanul a: TEGYÜNK IGAZSÁGOT!!!

Címkék: Molnár Gyula, mszp

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.