Hírek
2018. Január 16. 12:21, kedd |
Helyi
Forrás: BAON
Vádat emeltek két fiatal kiskunmajsai férfi ellen
A két férfi tavaly szeptemberben egy ittas férfitől mobiltelefont és pénzt rabolt.
Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője elmondta: a két vádlott szeptember 19-én este Kiskunmajsán felfigyelt egy részeg férfire, aki a kerékpárját tolta, és elhatározták, hogy állapotát kihasználva elveszik az értékeit.
Az idősebb, 29 éves rabló a sértettet észrevétlenül megkerülve megállt egy kereszteződésnél és figyelte, nem jön-e valaki, míg társa a férfi mögé lopakodott és megütötte a fejét. A sértett a földre esett, szinte öntudatlan állapotban feküdt, ekkor a fiatalabb rabló vádlott mellényzsebéből elvette a mobiltelefonját és a pénztárcáját, benne irataival és 4 ezer forint készpénzzel. Utóbbit eltette, a tárcát az iratokkal együtt eldobta, amit a sértett másnap talált meg. A fiatalabb vádlott a telefont még aznap eladta egy ismerősének, aki nem tudta, hogy a mobil rablásból származik. A zsákmányolt pénzt a rablók egymás között elosztották, a rendőrök a telefont megtalálták és lefoglalták. A sértett 8 napon belül gyógyuló fejsérülést szenvedett.
A 28 éves vádlott – szintén 2017 szeptemberében – Kiskunmajsán két lopást is elkövetett, először egy családi ház utcai kapujáról alumínium hullámlemezeket feszegetett le, majd egyik ismerőse házától kötött el egy 30 ezer forint értékű kerékpárt.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlottakat rablás bűntettével vádolja. A fiatalabb vádlottnak a rabláson kívül 2 rendbeli lopás vétsége miatt is felelnie kell. Bűnösségük kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
(Forrás: BAON)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
