Hírek
2016. Május 29. 14:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Variációk vakációra
Már csak pár hét van hátra az iskolából, hamarosan kezdődik a nyári szabadságolások időszaka - a nyaralást azonban idén kicsit ráérősebben intézzük.
Kivárásra játszunk – már ami a nyaralást illeti. Míg korábban jellemző volt az erős előfoglalás, most inkább halasztjuk a dolgot az indulásig, és inkább az utolsó pillanatos, vagyis last minute foglalások iránt nagyobb az érdeklődés. Ezt tapasztalják legalábbis a turisztikai szakértők, nyilatkozták a Magyar Utazási Irodák Szövetségétől a Portfolio.hu-nak.
Az elmúlt időszak világpolitikai eseményei az úti célok között is változást hoztak. Míg korábban igen népszerű volt a törökországi, egyiptomi nyaralás, addig idén már kevesebben vágynak ezekbe az országokba – minden bizonnyal az egyre szaporodó robbantásos merényletek és zavargások miatt. Görögország turizmusa is megsínyli a menekültválságot, a szigetvilág különböző részei kevésbé népszerűek az utazók körében.
Továbbra is sokan utaznak viszont Európán belül: Olaszország és Bulgária évek óta népszerű vakációs helyszín. Az első helyen persze még mindig Horvátország áll a magyarok szívében, közel is van, és nem is túl drága.
Változás az előző időszakhoz képest, ogy egyre népszerűbbek a tengeri hajóutak vagy a rövid, mindössze pár napos kiruccanások a nyugat- európai nagyvárosokba, a kirándulások, túrák az Alpokban vagy éppen a Fekete-erdőbe. Oka lehet az úgynevezett zöldturizmus elterjedésének, hogy egyre kevesebben mennek forgalmasabb, zsúfoltabb helyszínekre – például a terrorveszély miatt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.
