Mostanság pedig egyáltalán nem, hiszen a lombhullással már megvetette az ágyát, s hosszú álomba merült a téli fészekben. Ez jellemzően a sűrű cserjék tövén, a föld alatt, a gyökerek védelmében rejtőzik, de a kisemlősöknek szánt mesterséges odút is szívesen elfogadja téli alvótanyának.

Hogy túlélje a gyakran áprilisig tartó szundítást, előtte jelentős zsírtartalékot képez bogyókból, bükk- és tölgymakkokból, rovarokból. A téli alvás idején (amelynek során szabályos időközönként felébred) életműködése erősen lecsökken: szívverése a tizedére esik vissza, s csak minden 5-10. percben vesz lélegzetet. (Érdekesség, hogy a nyári nagy hőségben is gyakran merül nyári álomba.)

A mogyorós pele (Muscardinus avellanarius) még egy hónapig viselheti az év emlőse címet, amit azért nyert el, hogy természetét, életmódját jobban megismerve hatékonyabb védelmet kaphasson. Természetesen hazánkban is védett, noha csak mérsékelten veszélyeztetett, eszmei értéke 50 ezer forint. A legkülönbözőbb erdőkben ver tanyát, cserjésekben, parkokban is előfordul, az alföldeken éppúgy, mint a hegyvidéken, csak az aljnövényzet nélküli, zárt fenyveseket kerüli. Mókus kicsiben – mondhatnánk a megjelenésére, mivel csak a dúsan szőrözött farka különbözteti meg a hasonló méretű egerektől.

A mancsa párnázott, így – mint a mókus is – jól megkapaszkodik, illetve fut az ágakon. Szemei feltűnően nagyok és feketén ragyognak, ami gazdájuk éjszakai életmódjáról árulkodik.

Napjai nagy részét sűrű, tüskés bokrok között tölti, amelyek megvédik a ragadozóktól (rókától, menyéttől, baglyoktól, kóbor macskáktól), és csak éjjel merészkedik elő, hogy táplálék után nézzen.

A mogyorós pele lakóhelyéhez hű kis rágcsáló, utódait a fialófészekben hozza világra (ami nem azonos a téli fészekkel). Ezt a nőstény alakítja ki, gyakran öreg fák üregében, ahová jellemzően 3-4 kölyök születik. Az utódokról 40 napig az anyjuk gondoskodik, ezt követően önálló életet élnek, ami általában négy évig tart.