Hírek
2018. Április 23. 09:23, hétfő | Helyi
Virágözönnel várták a vásárlókat
Április 21-én (szombaton) a Móra Ferenc Művelődési Központ és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szervezésében került megrendezésre a tavaszi virágünnep a Petőfi téren.
Már reggel 8 órától értékesítéssel egybekötött dísznövény-, virágkertészeti és kézműves-termékbemutatókkal, termelői piaccal, a Holló László Képzőművész Kör nyitott műhellyel, a Wesel Hugo Fotókör tagjai pedig alkalmi kiállítással várták az érdeklődőket a Petőfi téren és a Hattyúház előtti sétányon.
A jeles eseményt a Félegyházi Népdalkör, a Kunplast Szupernagyik tánccsoport, a Barátság Énekkar, valamint Kovács Márta a Barátság Énekkar szólóénekese színesítette előadásával.
A hivatalos megnyitóra 10 órakor került sor, amikor is Nagy Ágnes, városunk főkertésze mondta el gondolatait a népes számban megjelent nézelődőknek és vásárlóknak:
- A virágünnep lényege nemcsak abban rejlik, hogy sok örülünk a sok szép virágzó növény látványának, hanem boldogsággal tölt el minket, hogy találkozunk ismerőseinkkel és megállunk beszélgetni velük egy kicsit. Hisz amikor virágok vesznek körül bennünket, akkor tavaszt érzünk mindenhol, függetlenül az időjárástól, mert a tavasz a szívünkben születik meg. A sziromba borult növények tükröt tartanak elénk, és ha figyelünk rájuk, akkor megláthatjuk bennük magunkat. Ha gondoskodunk róluk és megteremtjük számukra a kedvező körülményeket, akkor odaadják magukat nekünk. Az élet tulajdonképpen erről szól. Merjünk úgy élni, mint a virágok. Árasszuk magunkból a szépséget és a kedvességet és örüljünk mások örömének!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 10:21, szombat | Helyi
Ma 10 órától megnyitotta kapuit a városi jégpálya
Ma reggel 10 órakor megnyílt a városi jégpálya, ahol kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a korcsolyázás örömeit.
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.












