Városlista
2024. március 29, péntek - Auguszta, Bertold

Képek | Kultúra

Helyettünk írta Móra

2015-07-18 15:26:51

E címmel tartottak ma (július 18-án) megemlékezést Móra Ferenc szülőházánál, az író születésének 136. évfordulója alkalmából.
Móra Ferenc 1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán Móra Márton és Juhász Anna nyolcadik gyermekeként. Szülei aggódtak érte, mert előtte több gyermeküket eltemették. Nem tudhatták, hogy egykor majd a város büszkesége és díszpolgára lesz a kis Ferike és híres lírikus, író, újságíró, régész és muzeológus lesz belőle. Mindez 136 éve történt. – kezdte ünnepi beszédét Kapus Béláné a Móra Emlékbizottság tagja.
A mai megemlékezés, csakúgy mint a tavalyi, rendhagyó volt. Tavaly a Móra Ferenc Emlékbizottság tagjai emlékeztek meg az író születésének évfordulójáról, most a Móra Ferenc Társaság alapító tagjai készültek műsorral. Az idén, május 24-én megalakult társaság 18 alapító tagjai közül néhányan olyan műveket, írásokat idéztek, melyek a felolvasó szívéhez közel állnak, a benne kifejezett érzelmeket, gondolatokat különösen magukénak érzik.
Dr. Tarjányi József Móra Ferenc Petőfi Sándor halálának 50. évfordulójára írt emlékezését olvasta fel. Mészáros Márta a Kiskun Múzeum igazgatója olyan részt választott, amely az öreg szűcsöt idézte, valamint azt, hogyan kerülnek a múzeumba műtárgyak (pl. a kaszaszék).
Rosta Ferenc alpolgármester úr a Kiskunfélegyházi öreg diákok kultúr ünnepélyének előadását idézte, mely 1933. január 29-én hangzott el az öreg diákok által rendezett ünnepélyen.
Dr. Luchmann Zsuzsanna „Út a hajnalba” c. vezércikket olvasta fel.
A hazaszeretet és a hon szeretetének érzését idézte meg olvasmányával Wolnerné Vidéki Szilvia.
Végül pedig Móra Ferenc dédunokája Vészits Andrea gyönyörű, megható köntösbe csomagolva a hatalmon lévők, a napos oldalon sütkérezők – Móra kifejezését idézve – felelősségéről szólt az „Isten madarai” című írás felolvasásával.
A megemlékezést követően a megjelentek elhelyezték Móra Ferenc szülőházának falán a tisztelet koszorúit és virágait. A műsor kötetlen programjának keretében pedig a megjelentek körbevezetéssel megtekinthették a szülőházat és a Mórák receptjei alapján süteményt is kóstolhattak.
Az emléknap délben a Móra téren a Móra szobor megkoszorúzásával záródott.

Helyettünk írta Móra
Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra Helyettünk írta Móra