Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Képek | Kultúra

Szívükből szavaltak

2016-01-23 07:42:39

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát, melyet huszonnégy évvel később Erkel Ferenc zenésített meg.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
A nap megrendezésének ötlete Fasang Árpád zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette ezt fel. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta rendre évente ünneplik meg ezt a napot.
Városunkban a kulturális eseményhez kapcsolódóan Himnusz szavaló versenyt hirdetett meg a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület irodalmi szekciója középiskolás tanulók számára, melynek a Hattyúház adott otthont.

Szívükből szavaltak
Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak Szívükből szavaltak