Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2014. Március 28. 09:35, péntek | Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek

A Mórák találkozójára készülnek

A Mórák találkozójára készülnek

Soron következő ülését tartotta március 27-én a Móra Emlékbizottság. A tagság a Móra Emlékév programjairól egyeztetett, kiemelt figyelmet szentelve a május 17-én megrendezésre kerülő Mórák találkozójának.

Soron következő ülését tartotta március 27-én a Móra Emlékbizottság. A tagság a Móra Emlékév programjairól egyeztetett, kiemelt figyelmet szentelve a május 17-én megrendezésre kerülő Mórák találkozójának.

A forgatókönyv szerint a program a művelődési központban a vendégek fogadásával kezdődik, akiket ünnepi műsorral köszöntenek. Ezt követően hálaadó misét tartanak a Móra családért a Sarlós Boldogasszony templomban. A misét dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke celebrálja. Délután kiállítás nyílik a városi könyvtárban. Ugyancsak itt adják át a Móra-plaketteket és emléklapokat. Az emlékév másik kiemelkedő eseménye lesz az október 24-i Móra István-emléknap, melynek keretében emléktáblát avatnak, valamint bemutatják Móra István: Veresek című művének reprint kiadását. A programsorozat keretében áprilisban rajzkiállítás nyílik az óvodások alkotásaiból, novemberben pedig Móra mesemondó találkozónak ad otthont városunk.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.

2026. Március 09. 10:55, hétfő | Helyi

Pénz7 - pénzügyi és vállalkozói témahét a Közgében

Non scholae, sed vitae discimus. Nemcsak az iskolának, az életnek is tanulunk – mondja az ősi latin bölcsesség és valóban így van: az iskolában megszerzett tudás valódi értékét az alkalmazhatósága adja.