A település központjában található, elnyúló magaslaton ma festőien szép, lőréses kőfallal kerített, középkori eredetű templom uralja a környék látképét, de a dombtetőt bejárva az ősi sáncok maradványai is kivehetők.

A több ezer éve lakott, látványos palóc házakkal és kastéllyal is bíró települést a hegység belsejébe vezető Nagy-völgy felé hagytuk el, majd felkapaszkodtunk a 433 méter magas Oszmotring hegyhátára, ahol nem sokkal később kereszteztük a Tótok útját.

Egy szomorú esemény évfordulójára mentünk fel az Oszmotring-tetőre. 80 éve, hogy 1944. december 19-én ezen a helyen maroknyi magyar katonák vére festette pirosra a téli Oszmotring-tető fehér párnáját.

Erős emelkedő után egy fakereszthez értünk, mely arról tanúskodik, hogy 1944. december 20-án itt esett el két német katona. Társaik a harcok közepette csak hevenyészve a lövészgödrükbe tudták eltemetni őket. Erdei sírjukban a mindenkitől elfelejtve pihenő katonák exhumálását a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség megbízottja végezte 2009. október 15-én. 2010. október 11-én a helyszínen Menyhárt Gábor által faragott emlékkereszt került felállításra.

A második világháború rengeteg áldozatot követelt az Ipoly völgyében és a Börzsönyben is.

A német szárazföldi erők főparancsnoksága 1944 szeptember 22-én elrendelte az egész Északi-középhegységben a közeledő oroszok feltartóztatására az úgynevezett "Margit állás" kiépítését. Ennek nyomán a Börzsöny keleti oldalán Verőcétől Drégelypalánkig, a hegység magaslatain (Drégelyvár, Kőember, Kámor, Kőszirt, stb.) munkaszolgálatosokkal lövészárkokat, géppuska fészkeket, fedezékeket ásattak. Az utánpótlást és a csapatok mozgását a Hadi-úton (Diósjenő-Kemence erdei út) és a Nagy-völgyön keresztül oldották meg.
1944. decemberében a Börzsönyt is elérte a front. A heves harcok sok áldozatot követeltek. A sebesültek száma is magas volt.

Emléküket őrzi egy kőkereszt, melyet a rendszerváltás után emelt ideiglenes kereszt helyett 2004-ben állítottak a hősök nyughelye fölött.

Mi is történt az Oszmotringon 1944. december 19-20-án?
"December 19-én borult égbolt után felszakadozott a felhőzet, a hőmérséklet 5 fok volt. Reggel a németek meglepetésszerű támadással visszafoglalták Pereszlényt, de Ipolyság-Homok városrésze ellen indított ismételt támadásuk az oroszok tüzében elakadt. A hegyek között nagy erőkkel végrehajtott szovjet támadást és áttörést csak a felvonuló 8. német páncélos hadosztály erőinek ellenlökése tudta ideiglenesen leállítani. A levegőben is elkeseredett harcok bontakoztak ki, a német-magyar légierő 190 bevetést repült Ipolyság körzetében és a pilóták 2 harckocsi és 3 légvédelmi löveg kilövését jelentették. Az eddig a falu védelmében harcoló 2. páncélos utász zászlóalj létszáma a december 16-i 128 főről erre a napra már 60 főre apadt.

Az Oszmotring a faluból nézve egy erdős gerinc a hegyek sokaságából. A gerincről a Nagyvölgyben futó utat ellenőrizni lehetett. Itt mind a mai napig felismerhető a szűk lövészteknők sora. Az Oszmotring-tetőn (nagyjából egy elnyújtott ellipszis alakú vonal mentén) 28 egyszemélyes lövészteknő és egy nagyobb lőállás van. Az itt harcoló magyar katonák karabélyokkal voltak felszerelve, tisztjük, Pethő László hadnagy és még egy tiszthelyettes Király-féle géppisztollyal. A Tólak felé vezető (akkor fontos) út védelmére egy-két Solothurn golyószórót és egy német gyártmányú géppuskát helyeztek el. A támadás kezdetén az oroszok közepes aknavetőkkel lőttek. A rohamozó szovjet gyalogosok a gerinc keleti, Kismély-patak felőli végén nem tudtak áttörni, hanem a Mihályka-lápa és a Kőpince-patak felől jöttek, majd bekerítették a magyar katonákat. A védők karabélyaikkal - szó szerint az utolsó töltényig - tüzeltek, majd kézigránát harc következett és legvégül kézitusában mind egy szálig ottvesztek.

A hadikrónikákban csak néhány sor utal ennek a napnak a harcaira, de ezen a napon történhetett a segélyhelyen (ahol ma a kereszt áll) ápolt sebesült katonák és orvosuk lemészárlása is.

December 20-án részben borult égbolt, a hőmérséklet 6 fok volt.
A szovjet 36. gárda lövészhadosztály támadása már Bernecebaráti délkeleti szegélyéig, a Depóig jutott. A német 8. páncélos hadosztály részei este ellenlökést indítottak és visszaszorították az oroszokat, akik rengeteg katonát vesztettek. A németek aknavetőkkel lőtték az Oszmotring-gerinc előző nap elveszített és immár oroszok által elfoglalt részét. A Szira erdő szélén még jól kivehetők a magyar katonák lövészgödrei, amelyekből a falu felé vezető utat még magyar katonák védték.”

A 80.évfordulón e szomorú események emlékére újból elzarándokoltak a félegyháziak is a helyszínre, ahol megemlékeztek a tragikus eseményekről, majd megkoszorúzták a magyar katonák sírját. Egy hét múlva, ahogy már évről-évre, egy másik félegyházi különítmény is járt a sírnál, ahol felállítottak egy emléktáblát, melyen az ismert áldozatok nevei vannak feltüntetve, köztük a félegyházi születésű Tóth Sándor szakaszvezető is, aki 1920. október 15-én született, Kiskunfélegyházán. Anyja neve: Terjék Borbála. A továbbszolgáló szakaszvezető a 3/1. harckocsizó zászlóalj katonája volt, halálát nyaklövés okozta. A kutatások szerint valószínűleg az erdőben van eltemetve. Az emléktábla Bozóki István kőfaragó mester munkája, melyet az áldozatok emlékére és tiszteletére ajánlott fel.
Az 1944. december 19-én az Oszmotring-tetőn hősi halált halt magyar katonák nevei: Dr. Szentgyörgyi János tartalékos főhadnagy, Pethő László hadnagy, Sándor Lajos őrvezető, Tóth István honvéd, Lados-Török László honvéd, Tóth Sándor továbbszolgáló szakaszvezető, Kanzer Sebő őrvezető, Valter István honvéd, Hovanyecz Sándor honvéd.
Az Oszmotring-tetőn lévő katonák, kik kis létszámuk ellenére szembeszálltak a szovjet túlerővel, nem tudhatták, hogy nekik nem adatik meg még az a lehetőség sem, hogy az utolsó csatából élve kikerüljenek. Győzött a túlerő. Itt nem érvényesült a bajtársi szolidaritás, nem érvényesült az emberi élet tisztelete, és nem érvényesült az erősebbnek a gyengébb iránti nagyvonalúsága. A győztesek nem kegyelmeztek senkinek, még a sebesülteknek, és az őket ápoló orvosnak sem.

Ezen a helyen erre a szomorú és véres tragédiára, a hazáért elesett magyar katonákra emlékeztek a félegyháziak: Faltum Tamás, Kis László, Mócza József, Seres Imre, Bense Zoltán.

Forrás: www.bernecebarati.hu, Bezeczky Árpád
Fotó és szöveg: Bense Zoltán, Kis László