Hírek
2013. Szeptember 04. 09:26, szerda |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Ismét Karintiában a Móra Ferenc Gimnázium
Immár 7. alkalommal utaztak augusztus utolsó hetében – augusztus 25-től 31-ig – a Móra Ferenc Gimnázium tanulói Karintia egy kis városába, az Obervellachban lévő erdei iskolába
Immár 7. alkalommal utaztak augusztus utolsó hetében – augusztus 25-től 31-ig – a Móra Ferenc Gimnázium tanulói Karintia egy kis városába, az Obervellachban lévő erdei iskolába. A 9/E osztály 25 fős csapatához három 11/A osztályos tanuló, valamint 6 leendő 9/A-német tagozatos diák is csatlakozott. A négy kísérőtanár – Szolnokyné Kovácsik Zita, a 9/E osztályfőnöke; Dobó Aliz, német nyelvtanár; Gyöngyösi Imre, angol nyelvtanár és egy új tanárnő, Táborosi Gál Dóra volt. Idén is Tóth Lázár bácsi panziójában szálltunk meg, ahol szívesen fogadtak minket. A héten 3 délelőtt angol, illetve német órákon vettünk részt az ottani nyelvtanárok vezetésével. Utána a városban kellett feladatokat oldanunk. Csapatokban dolgoztunk és minden nap egy tesztlapot kellett kitöltenünk. Interjút kellett készítenünk egy helyi lakossal. Délután változatos kirándulásokon vettünk részt. Elmentünk hógolyózni a Mölltaler Gleccserre, etettünk mormotákat a Grossglockner közeli lejtőkön és megmásztuk a Groppenstein és a Ragga szurdokot is. Megnéztük Európa legnagyobb összefüggő Bonsai gyűjteményét. Esténként Lázár bácsi és felesége főzési tudása segítségével belekóstolhattunk Ausztria kulináris világába. Olyan finomságokat ehettünk, mint például a Wiener Schnitzel, a palacsinta tésztás leves és a vaníliával töltött fánk. A szálláson 5 szobában aludtunk, internetezési lehetőség biztosítva volt. Esténként a naplóírás mellett ping-pongoztunk, az előszobában pedig kártyáztunk. Majdnem minden nap esett az eső, de ez sem akadályozott meg minket a kirándulásban. Szerencsénkre az utolsó napon ragyogó napsütés volt a 3798 m magas gleccseren. A társaság remek volt, jókat nevettünk. Csütörtök este bementünk a főtérre a szokásos falunapra. Beszélgettünk, ettünk és táncoltunk. Utolsó este a csapatoknak elő kellett adniuk egy verset, németül, angolul és magyarul, majd a helyi lakosokkal készített interjúkat adták elő. Szívesen maradtam volna még, nagyon élveztem, és remélem másoknak ugyanúgy tetszett, mint nekem. Köszönjük a szervezőknek és szállásadónknak, Lázár bácsinak és feleségének, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a tábor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 10:21, szombat | Helyi
Ma 10 órától megnyitotta kapuit a városi jégpálya
Ma reggel 10 órakor megnyílt a városi jégpálya, ahol kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a korcsolyázás örömeit.
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
