A karácsonyi asztalra kerülő ételek legtöbbjének szimbolikus üzenete volt: így mákos tésztát enni jó házasságot, hüvelyeseket gazdagságot és jó termést jelentett. A közösen elfogyasztott alma a család összetartozását, a mézzel elkészített fokhagyma pedig a jövő évi egészséget szolgálta.

Korábban Magyarországon a hal inkább a böjtös ételekhez tartozott az ünnep idején, ma már nincs akkora jelentősége, az ünnep bármelyik napján ehetünk halat. A magyar hagyományokban a karácsonyi asztalra kerülő ételek többségének varázserőt tulajdonítottak: a halpikkely sok pénzt jelentett – és a hal gyors mozgása miatt – a család előrehaladását jelképezte az új évben.

A karácsonyi vacsoraasztalnak is fontos szerepe volt a néphitben. A régiek sok helyen a karácsonyi abroszból vetették a búzát a jobb termés érdekében.
Elterjedt volt az a hit is, hogy a fák tövébe szórt karácsonyi morzsa a jobb gyümölcstermést segíti elő. A halászok a karácsonyesti asztal alá tették hálójukat, hogy egész esztendőben jó fogásuk legyen. Főként katolikus vidékeken volt divat a karácsonyi asztal készítése. Somogy megyében például szénát borítottak az asztalra, és a sarkaira különböző tárgyakat: fésűt, kaszakövet, kést raktak, majd asztalkendővel letakarták.
Korábban a jellegzetes karácsonyi ételek között nem szerepelt szárnyas, csak sertéshús – Erdélyben ma is igen gyakori, hogy a karácsony előtti disznóölésnek köszönhetően sültkolbász kerül az ünnepi asztalra –, illetve később a hal. A hal, főleg annak rántott változata bécsi eredetű, ahol ma már a puncs is előkelő helyett vívott ki magának. A disznó előre túr, így fogyasztása a következő évre a fejlődést jelentette. A szárnyasokat azért nem fogyasztották, mert hátrafelé kapar, s ez rossz előjel.

A káposztát karácsonykor elsősorban töltött káposztának készítjük el, amihez, főként vidéken a decemberi disznóvágásból származó friss sertéshúst használják fel. A pulyka már a tengerentúlról, illetve a britektől, a szigetországból átvett "jellegzetes" étel, ami kissé elhalványította e régi hiedelmet. A diós és a mákos bejgli sziléziai vidékről származik, körülbelül a 16. század óta ismerjük, de arra, hogy miért került be a karácsonyi étrendbe, nincs pontos magyarázat.