Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2014. Október 28. 14:58, kedd | Helyi
Forrás: Police.hu

Mindszentek, Halottak napja Bács-Kiskun megyében is

Mindszentek, Halottak napja Bács-Kiskun megyében is

Fokozott rendőri jelenléttel biztosítják Bács-Kiskun megyében is a megemlékezést.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság polgári és egyenruhás tagjai a megemlékezés idején megerősített szolgálatot látnak el a temetőkben, azok környékén. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is a polgárőrökkel együttműködve biztosítják kollégáink a közrend, közbiztonság fenntartását.

Az ünnepre a bűnelkövetők is készülnek, ezért fontos, hogy mindent megtegyünk az áldozattá válás megelőzése érdekében. Csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van. Ellenőrizzék, hogy az otthonuk, gépkocsijuk ajtaját bezárták-e, autójukban látható helyen, illetve őrizetlenül ne hagyják értékeiket, mert a rossz szándékkal nézelődők hamar felfigyelnek arra. Kerékpárjaikat is lakatolják le, a kormányon, illetve a kosarakban ne hagyjanak semmit.

Amennyiben észlelték, hogy feltörték, vagy ellopták járművüket, mielőtt bármihez hozzáérnének, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámokon.

Ebben az időszakban a közúti forgalom sűrűsége a többszörösére nő, ezért 2014. október 30-tól november 4-ig elsősorban a forgalom segítése miatt a közutakon, valamint a temetők környékén egyaránt fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők.

Az ünnep méltóságának megőrzése érdekében kérjük a közlekedőket, hogy a hosszú hétvégén legyenek körültekintőek, tartsák be a közúti előírásokat. Lassabb haladás, valamint forgalmi torlódások esetén se veszítsék el türelmüket. Legyen ez a hétvége a kegyeleté, a megemlékezésé és az élet tiszteletben tartásáé!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 09:05, csütörtök | Helyi

Kiválasztották Bács-Kiskun legjobb borait

A gyümölcsös alföldi boroké a jövő – hangzott el a szerdán tizenegyedik alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyen Nemesnádudvaron.

2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi

Oldott hangulatban, lelkesen

A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.

2024. Május 08. 10:22, szerda | Helyi

Nemzetközi gitárfesztivál

Lengyel Réka a Bécsi Nemzetközi Gitárfesztiválon szerepelt.

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.