Ma már azt is pontosan tudjuk, hogy mi történik az agyunkban, mikor bosszút forralunk. Kutatások szerint a döntés pillanatában nagymértékben megnő az agy egyik jutalomközpontjának aktivitása, amely érzékenyen reagál minden olyan ingerre, amelyet kellemesként, jutalmazóként élünk meg. A bosszú elképzeléséhez kétségtelenül pozitív érzések és elvárások társulnak. Az „édes bosszú” mégsem fedi a valóságot teljes mértékben, hiszen nem a megvalósítása, hanem a puszta elképzelése az édes. A bosszú és annak következményei általában sokkal fájdalmasabbak és keserűbbek, mint azt elképzeltük. Tulajdonképpen a bosszúállók szándékuk ellenére meghosszabbítják a kellemetlen kapcsolatot, mintegy összekötik magukat a sértő féllel. A várva-várt megkönnyebbülés és felszabadultság érzése pedig elmarad. Az igazat megvallva azok, akiknek nem adódik lehetőségük a bosszúállásra, jobban érzik magukat, mert arra vannak kényszerítve, hogy tovább lépjenek és figyelmüket más dolgokra irányítsák. Kutatásokkal támasztják alá, hogy a megbocsátásra tartósan képtelen személyek vérképe azokéra hasonlít nagymértékben, akik krónikus stressznek vannak kitéve nap mint nap.
A fent leírtak alapján mégsem javasolnám, hogy egy sérelem megélése után azonnal nyomjuk el magunkban a bosszúvágy negatív érzését, hiszen a bosszúra szomjazás rövid távon teljesen normális. A cél nem az, hogy ha megbántják, akkor ne éljen meg indulatokat, hanem az, hogy a bosszúvágy ne váljon krónikussá, ami már egészségét károsítaná. Igyekezzen mielőbb túltenni magát a sérelmen és fókuszáljon valami igazán fontos, értelmes dologra, ami boldoggá teszi.