Hírek
2016. Március 02. 09:44, szerda |
Helyi sport
Forrás: Dinnyés Gyula
Záporoztak a nyilak a KÉSZ Arénában
Február 28-án a KÉSZ Sportarénában rendezte meg 30. jubileumi versenyét a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület.
Nagy előkészületek, sok-sok munka előzte meg a versenyt, ami a megszokott ünnepi hangulatban kezdődött. A Himnuszok eléneklése után Dongó Anita emlékiratának felolvasása, majd Csányi József szavalata következett.
A verseny megnyitását immáron 29. alkalommal vállalta magára Kapus Krisztián városunk egykori polgármestere.
A kiírásnak megfelelően pontosan 10 órakor elkezdődött a versengés. 25 pályán elhelyezett 2D, 3D és egyéni célokon kellett bizonyítani ki a korosztálya és íjtípusa szerint kategorizálva a legjobb.
A díjátadás délután 16 órakor Szunyi Sándor tárogató játékával kezdődött. Ezt követően a díjakat Dr. Faragó Zsolt Kiskunfélegyháza város jegyzője adta át. A fárasztó előkészületi munkálatok ellenére is jutott Koppány siker.
A miniből felnövő Horváth Katicának keményen meg kellett küzdenie. Mindettől független, vagy talán éppen ez okból kiválóan teljesített az új korosztályban is. 386 ponttal első helyezést ért el.
- Gyerek fiú kategóriában ifjú Lovas Ferenc 425 ponttal ötödik,
- 14-18 nő pusztai kategóriában Csitári Nóra 276 ponttal harmadik,
- felnőtt, pusztai kategóriában Dongó Anita 286 ponttal hetedik,
- Szeibert Imre kiváló eredménnyel 567 ponttal harmadik,
- Tóth Mihály 541 ponttal ötödik,
- Kis Csaba 473 ponttal 11.,
- Csányi József 458 ponttal 15.,
- Szólya Imre 451 ponttal 12.,
- Lovas Ferenc 417 ponttal 23.,
- Kurucz Zoltán 36.,
- 18-30 pusztai kategóriába Keserű Szilvia 423 ponttal 2.,
- Bányai Lili 408 ponttal 4.,
- Kiss János 470 ponttal 2.,
- Boldog Bence 415 ponttal 4.,
- Kiss Zsolt 367 ponttal 5.,
- 14-18 vadászreflex kategóriába Elekes Lali 529 ponttal első
- 30-50 vadász kategóriában Bense László kiváló teljesítménnyel, öt ponttal maradt le az első helyről, így 605 ponttal 80%-os teljesítménnyel a második helyre küzdte föl magát.
- Gyermek párbajban ifjú Lovas Ferenc harmadik lett.
- 50+ pusztai kategóriában Dinnyés Gyula 488 ponttal 7.
Csapatversenyben a Koppányok lemondtak elsőségükről.
A versenyt folyamatosan 40-50 ember követte a nézőtérről, mely szintén sikernek számít, még akkor is ha egy-két órát töltöttek el a város lakói és váltották egymást, de az érdeklődés is fontos.
Legközelebbi Koppány rendezvény április 17.-én a Pálmonostorai Dinnyés tanyán lesz.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 20. 15:31, hétfő | Helyi sport
Fényes félegyházi birkózósikerek Zalaegerszegtől Bukarestig
Nagyszerű eredményeket értek el a birkózók ismét itthon és külföldön is.
2026. Április 07. 11:55, kedd | Helyi sport
Diákolimpiai aranyak és éremeső – látványos szezonkezdet a Jogging Plusnál aquatlonban és duatlonban
2026. március 14-én rendezték meg SPORT XXI. Aquatlon Dél–Kelet Regionális Döntő versenyét Pécs városában, ahol több megye fiatal sportolói mérhették össze tudásukat.
2026. Április 03. 20:30, péntek | Helyi sport
Három félegyházi birkózó az Európa-bajnokságon
U17-es versenyzőink szenzációsan menetelnek: három félegyházi birkózó is képviselheti hazánkat a korosztályos Európa-bajnokságon, amelyet a bulgáriai Szamokovban rendeznek májusban.
2026. Április 01. 15:08, szerda | Helyi sport
Tarolt a pályán Dobos Eszter és Harriet a Championátuson
Az MLSZSZ Dream-Horse Championátus I.fordulóját rendezte meg a Sióréti Lovardában a Sióréti Lovas Egyesület 2026. március 29-én.












