Városlista
2024. július 8, hétfő - Ellák

Hírek

2024. Február 02. 13:54, péntek | Helyi
Forrás: bacskiskun.hu

74 éve alakult Bács- Kiskun megye

74 éve alakult Bács- Kiskun megye

Az 1949-ben elkezdett megyerendezés a szovjet típusú tanácsrendszer magyarországi bevezetését megalapozó közigazgatási reformfolyamat betetőzése volt.

Az 1949. augusztus 20-án kihirdetett új alkotmányból eltűnt a „vármegye” kifejezés, helyére a megye került.

1949-ben huszonöt megye és tizennégy törvényhatósági jogú város szerepelt a magyar jogrendben, ez változott tizenkilenc megyére és Budapestre, mint közigazgatási egységre. Ekkor vesztette el Baja megyeszékhely státuszát, lévén a megyerendezéssel az addigi Bács- Bodrog vármegye megszűnt.

Az Alkotmány felhatalmazása alapján a minisztertanács e rendeletben határozta meg az új megyék nevét, székhelyét és területét. Érdekesség, hogy a tizenkilenc új megye közül kilenc csak március 16-ától létezett közjogi értelemben, a másik tíz- így Bács- Kiskun megye viszont 1950. február 1-től. Amely az addigi Bács- Bodrog vármegye teljes egészét magába foglalta, valamint Pest- Pilis- Solt- Kiskun vármegyéből a dunavecsei, kalocsai, kiskőrösi, kiskunfélegyházi és kunszentmiklósi járások teljes területét, az alsódabasi járásból Kunadacs, Ladánybene és Lajosmizse községeket, Kalocsa, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas megyei városokat.

Baja és Kecskemét 1950. június 15. napjától lett a megye része, amikor a törvényhatósági jogú városi jogállás az egész országban megszűnt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 07. 09:36, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. július 7. - Évközi 14. vasárnap

2024. Július 06. 08:23, szombat | Helyi

A hétvégén visszatér a kánikula

A hétvégén sok napsütés várható, a csúcshőmérséklet jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. Július 06. 07:38, szombat | Helyi

Semmelweis-napi ünnepséget tartottak a Városházán

Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték Semmelweis-nap alkalmából július 5-én a Városháza dísztermében.

2024. Július 05. 15:47, péntek | Helyi

Baleset történt Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár között

Lesodródott az úttestről és az árokba hajtott egy személykocsi a 4625-ös út 65-ös kilométerénél, Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár között.